Ilyen borokat csak Györgykovács Imre tud Somlóból kikalapálni

2021. 11. 29., 19:26
Borászok
9622

Olyan sokszor megénekeltem már a Györgykovács borok iránti rajongásomat, hogy a 2019-es tételeket kóstolva azt gondolom, ahhoz, hogy ne ismételjem magam, új nyelvet kellene kitalálni.

Az első szürete óta minden évjáratát kóstoltam. Volt amit többször is, sőt olyan is akadt, amit egy évtizeddel később volt alkalmam újrakóstolni. 

Az élmény az elmúlt húsz évben mindig hasonló. Közös nevező a katarzis.

Bár a neve fogalom, soha nem emlegették úgy, mint az úgynevezett sztárborászokét. Imréről amúgy lepattan a hírnév. Ő csak teszi a dolgát, és olyan szinten önazonos, hogy ezzel meg is elégszik. Csöppnyi területen (0, 48 ha), kis tételekben készít világklasszis borokat Somló bazaltorgonái alatt.

Családjában nagy hagyományai vannak a borászkodásnak, dédapja 1910-től egész életén keresztül a zirci apátság vincelléreként dolgozott, édesapja pedig az ő nyomdokaiba lépve Budafokon végzett borászként 1940-ben. 

Györgykovács Imre először kertésztechnikusként dolgozott, majd a Videotonnál műszerészkedett. 1979-ben rájött, ha ő nem folytatja, kihal a Györgykovácsokból a szőlőművelés iránti tűz. Így hát szőlőt vett Somlón, és belevágott. 1993-ban egy svájci borversenyen aranyéremmel jutalmazták a traminijét.

Ez a 2019-es is minden bizonnyal aranyat kapna most ugyanott. (Melyik nem?) Megjegyzem, amikor a 2019-es palackokat kipattintottam, az első kortyok már-már csalódást okoztak. A tramini és a sárgamuskotály olyan zárkózott volt, mint jómagam legantiszociálisabb korszakomban. Az olaszrizling volt a legérthetőbb. 

Aztán békén hagytam őket, mint jó szülő a gyerekeit, és csak egy hét után kóstoltam újra ugyanazokat a palackokat. Akkor viszont seggre ültem. 

Alább próbálom eldadogni, miket tapasztaltam.

Györgykovács Nagy-Somló Tramini 2019

Olyan visszafogott az illata, hogy elsőre megfejthetetlennek tűnik a fajta, bár az nyilvánvaló, hogy a parfümösek közül való. Ahogy nyílik, az ásványos karakter mögül egyre többször kacsint ki a szőlő és a sárga rózsa. A tramini szőlős-rózsás aromavilága ízben jobban kidomborodik, de végig visszafogott marad. Csodálatos egyensúly és elegancia. Ízben melegebb, mint illatban. Vastag, krémes, olajos struktúra. 

Györgykovács Nagy-Somló Sárgamuskotály 2019

A fajta Imre szortimentjében mindig is fontos szerepet játszott. Kifinomult, elegáns, hűvös illat, semmi túlzó parfüm, itt is az ásvány dominál, csak utána köszön be a rózsa, óramű pontossággal.

Ízben is a sós-ásványos aromák hasítanak, itt-ott megvillan a szőlő, fehér húsú őszibarack, fehér rózsa, de minden cseppjében szikrázik a somlói bazalt. Elegáns, de telt, kifinomult, és intellektuális, mert meggondolkodtat.

Az sem véletlen, hogy a sárgamuskotályt muskotályos sütőtök társaságában fényképeztem. Csodás összhangot alkottak ugyanis. A rizottóban a sütőtök mellett még a fekete olívabogyó és a capribogyó is meghatározó szerepet játszott.

Györgykovács Nagy-Somló Olaszrizling 2019

Illatban sejtelmesen egy pici hordó, aztán finom aromák, kő, mandula, némi gyümölcs. Az első kettőben több a titok, az izgalom, az olasz közvetlenebb, régi ismerős. De belőle sem hiányzik az elegancia, melegség, feszesség, puhaság, a savak és a szerkezet mesteri egyensúlya. 

Fotók: gusto.hu