Folytatódik a Növekedési Kötvényprogram

2021. 01. 13., 16:30

A Monetáris Tanács január 13-i ülésén áttekintette a Növekedési Kötvényprogram eddigi eredményeit és megállapította, hogy a program eredményesen szolgálja az indulásakor megfogalmazott monetáris politikai célok elérését. A magas keretkihasználtságára és a továbbra is élénk érdeklődésre tekintettel a Monetáris Tanács a Növekedési Kötvényprogram keretösszegének 750 milliárd forintról 1150 milliárd forintra történő emeléséről döntött, miközben a program egyes feltételeit is módosította.

A Magyar Nemzeti Bank 2019. július 1-jén azzal a céllal indította el a Növekedési Kötvényprogramot, hogy a vállalati forrásbevonás szerkezetének javításán és a kötvénypiac likviditásának bővítésén keresztül növelje a monetáris politikai transzmisszió hatékonyságát, illetve elősegítse, hogy a gazdasági szereplők a bankhitelek mellett megfelelő mértékben támaszkodjanak erre a típusú finanszírozásra is. A program kezdete óta eddig összesen 46 vállalat 53 kötvénysorozatának kibocsátására került sor, mely során a vállalatok közel 900 milliárd forint értékű forrást vontak be. A Növekedési Kötvényprogramnak köszönhetően a vállalati kötvénypiac likviditása a Monetáris Tanács céljaival összhangban jelentősen növekedett, aminek következtében a kötvénypiacról történő forrásbevonásra a vállalatok immár a bankhitellel történő finanszírozás valódi alternatívájaként tekintenek, ezzel bővültek a vállalati szektor forrásbevonási lehetőségei.

A Növekedési Kötvényprogram magas keretkihasználtságára és az iránta tapasztalható továbbra is élénk érdeklődésre tekintettel a Monetáris Tanács arról döntött, hogy a vásárlásokra rendelkezésre álló keretösszeget az eddigi 750 milliárd forintról 1150 milliárd forintra emeli 2021. január 13-i hatállyal. Emellett a Monetáris Tanács a jegybank által vásárolható vállalati kötvények maximális futamidejének 20 évről 30 évre történő emeléséről, valamint a jegybank által egy vállalatcsoporttal szembeni maximális kitettségének 50 milliárd forintról 70 milliárd forintra való emeléséről is döntött 2021. január 13-i hatállyal annak érdekében,  hogy tovább segítse a vállalati kötvénypiac likviditásának növelését, ezáltal pedig a hazai nagyvállalati szektor – az európai versenytársakhoz hasonlóan – továbbra is fenntartható, stabil és hosszútávú finanszírozáshoz jusson növekedést támogató beruházásaik finanszírozására. (MNB)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS