Emlékérmére kerül a kisföldalatti

2021. 04. 30., 19:45

A Magyar Nemzeti Bank a Millenniumi Földalatti Vasút, közismertebb nevén a kisföldalatti megnyitásának 125. évfordulója alkalmából 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki 2021. május 3-án. Az MNB emlékérme-kibocsátási programjában most először jelenik meg olyan érme, amely esetében a négyszögletes forma gépi patinázott kivitellel társul. A különleges emlékérmét a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum szakmai közreműködésével Bitó Balázs iparművész tervezte.

1896. május 2-án Budapesten indult első útjára a millenniumi földalatti vasút, az európai kontinens első földalatti villamosa. A nagyszabású, országos, ezredévi kiállítás megnyitására készült földalatti vasúton Ferenc József uralkodó is utazott. Építésekor a korszak legmodernebb építési megoldásait alkalmazták, többek között az ipari szintű vasbeton technológiát. A vasúton automata mechanikus biztosítóberendezés akadályozta meg a kocsik egymásra futását. Az eredeti kocsik a világon egyedülálló módon – persze többszöri felújítással – 77 évig, a vonal 1973-as korszerűsítéséig közlekedtek. A népszerű nevén Kisföldalatti az Andrássy úttal együtt 2002 óta a világörökség részét képezi.

Az emlékérme előlapjának központi motívuma a Millenniumi Földalatti Vasút egyik megállójának metszetét ábrázolja egy XIX. századi rajz alapján. A megálló ábrázolása egyértelműen láttatja a kéregvasút jellegzetességét, a földfelszíntől való rövid távolságát. A megálló műszaki megjelenítését korabeli ruhákba öltözött alakok teszik élővé. Az előoldalon továbbá a törvényes fizetőeszközök kötelező éremképi elemei is megjelennek, jobbra igazítva, fent a „MAGYARORSZÁG” felirat, alatta egymás alatti két vízszintes sorban a „2000” értékjelzés és a „FORINT” felirat. Az érme alján, bal oldalon a „BP.” verdejel látható.

Az emlékérme hátlapján központi motívumként a földalatti vasút (Budapesti Földalatti Közúti Villamos Vasút Rt., BFKVV-féle) faburkolatú motorkocsija látható oldalnézetből ábrázolva. Felette két vízszintes sorban a „MILLENNIUMI FÖLDALATTI” és a „VASÚT” felirat, alatta, bal oldalon a Kisföldalatti megnyitásának  „1896”-os évszáma, jobb oldalon a „2021”-es verési évszám olvasható. Bitó Balázs iparművész mesterjegye a kocsi oldalán felcsavarozott rézbetűként ábrázolva jelenik meg. Az emlékérme szélén a földalatti megállók nevét szegélyező Zsolnay-csempeminta ábrázolása látható.

A színesfém emlékérme 75 százalék réz és 25 százaléknikkel ötvözetéből készült, súlya 27 gramm, mérete 39,60 x 26,40 mm, széle sima. Az emlékérme korlátozott példányszámban jelenik meg, összesen 8000 darab készíthető patinázott – fémes hatású kivitelben.

Az emlékpénzek értékközvetítő és ismeretterjesztő szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében, a „Millenniumi Földalatti Vasút” emlékérme a rendelkezésre álló készlet függvényében 2021. május 3-tól a kibocsátást követő egy évig névértéken vásárolható meg a Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában (V. ker. Budapest, Báthory u. 7.), illetve a webáruházában.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS