A panda kötvényt dicséri a pénzügyminiszter

2018. 12. 18., 11:00

A kedvező befektetői várakozásokat követően minden eddiginél alacsonyabb kamatozással bocsátott ki jüankötvényt a magyar állam kedden Kínában – tájékoztatott Varga Mihály pénzügyminiszter.

Kétmilliárd jüan értékben, 1,7-szeres túljegyzéssel, hároméves futamidejű, 4,3 százalékos kamatozású panda kötvényt értékesített a magyar állam Kínában. Ezzel lezárult a 2017-ben indított hárommilliárd jüan összértékű program – mondta Varga Mihály.

Két éve az Államadósság Kezelő Központ egy 2019 közepéig szóló hárommilliárdos pandakötvény-programra kapott engedélyt a kínai pénzügyi felügyelettől – emlékeztetett a pénzügyminiszter. Mint mondta: a mostani jüankötvény-kibocsátással Magyarország sikeresen használta fel a program adta keretösszeget.

Induláskor a cél az volt, hogy Magyarország megvesse a lábát a kínai tőkepiacon is, és bemutatkozzon az ottani intézményeknek - mutatott rá Varga Mihály. Kiemelte: a befektetők már a 2017-es magyar panda kötvényt is az akkor újnak számító „Bond-connect” rendszeren keresztül vásárolhatták, amely lehetőséget adott arra, hogy ne csak a kínai belső piaci, hanem off-shore intézményi befektetők is hozzájussanak a kötvényhez.

2016-ban Magyarország volt az első kelet-közép-európai ország, amely kínai devizában bocsátott ki kötvényt az off-shore piacon, 2017-ben, a panda kötvény kibocsátásával pedig hazánk volt az első olyan állam a világon – Kínát leszámítva --, amelynek onshore (panda-) és offshore (hongkongi) renminbikötvénye is volt.

A kínai kötvénykibocsátás a magyar államadósság szerkezete szempontjából is fontos - szögezte le Varga Mihály. Mint fogalmazott: a kínai pillér felépítése biztonságot ad, ha a hagyományos, euró-, illetve dollárpiacon nehézségekbe ütközne a refinanszírozás. Az Egyesült Államok után a kínai a világ második legnagyobb kötvénypiaca, ahol mindössze két százalék a külföldi tulajdon aránya - tette hozzá.

Japán, Európa és az Egyesült Államok tőkepiacán túl már Kínában is jelen vannak magyar állampapírok. A belföldi nagybani forint- és a lakossági piac, valamint a különböző területi eloszlású nemzetközi tőkepiacok együtt biztonságos finanszírozást eredményeznek Magyarország számára. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS