Magyar koordinálással készült az EU stand a NAÜ-közgyűléshez kapcsolódó kiállításra

Magyar koordinálással készült az EU stand a NAÜ-közgyűléshez kapcsolódó kiállításra
2024. 09. 20., 21:20

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) 68. közgyűléséhez kapcsolódó kiállításon Magyarország koordinálásával készült el az EU standja, amelyen kiállítóként az Európai Bizottság mellett Magyarország, Görögország, Litvánia és Svédország jelent meg.

Magyar részről a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont (HUN-REN EK) hangolta össze a részvevő országok tevékenységét; a nukleáris biztonság és védettség témakörében összeállított információs anyagok mellett a szakemberek speciális, a HUN-REN EK által fejlesztett, radioaktívsugárzást-mérő szimulátort mutattak be – számolt be az Országos Atomenergia Hivatal (OAH). A kiállítás kiemelkedő témájaként mutatták be a nukleáris törvényszéki analitikát, amelyben hazánk élen jár (ezen a területen a HUN-REN EK a NAÜ együttműködő központja 2016 óta).

A stand hivatalos megnyitóján Rafael Mariano Grossi, a NAÜ főigazgatója is részt vett. A NAÜ főigazgatója beszédében megköszönte a tagállamok támogatását a nukleáris biztonság, védettség és a nukleáris biztosítéki rendszer területén. Magyarország részéről Kádár Andrea Beatrix, az OAH elnöke méltatta a kiemelkedő magyar szaktudást a törvényszéki analitika területén, valamint emlékeztetett arra, hogy hazánk elsőként vált a NAÜ Együttműködő Központjává. Hangsúlyozta a nemzetközi együttműködés fontosságát a nukleáris terrorizmus területén, és a más, nem állami szereplők által jelentett fenyegetések elleni küzdelemben.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 17., 11:35
A magyarországi munkavállalók 53 százaléka kapott saját bevallása szerint fizetésemelést 2024-ben. Ez alacsonyabb arány a 2023-asnál (61 százalék), de meghaladja a 2022-est (44 százalék). A megkérdezettek idén optimistábbak: míg tavaly a válaszadók 74 százalék, addig idén már 81 százaléka számít valamilyen formában fizetési csomagjának bővülésére, a cégek viszont idén óvatosabbak, mint előző évben – derül ki a Profession.hu friss felméréséből.
2025-03-17 10:05:00
A munkaviszonnyal összefüggésben több okból is szóba kerülhet a munkavállaló képzése, továbbképzése. Milyen szabályok vonatkoznak a kötelező képzésre? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

  Rovathírek: GUSTO

A SALT Budapest alapvető filozófiája a hagyományos magyar konyha újragondolása. Tóth Szilárd séf és csapata olyan régi recepteket és technikákat elevenít fel, amelyek évtizedekkel, sőt évszázadokkal ezelőtt jellemezték a magyar vidéki konyhát.

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL