Bill Gates: szükség lehet az atomerőművek új nemzedékére

2021. 10. 30., 12:33

Nem szabad eleve kizárni az éghajlatváltozás elleni küzdelem megfelelőnek ítélt eszközei közül az atomerőművek új, negyedik nemzedékét – hangsúlyozta Bill Gates egy német lapinterjúban.

A Handelsblatt című üzleti lapban közölt interjúban Bill Gates az utolsó németországi atomerőművek 2022-re tervezett leállításával kapcsolatban elmondta, hogy két kérdést érdemes megfontolni. Először is meg kell vizsgálni, hogy szükséges-e kivonni a termelésből a fejlettebb, második vagy harmadik generációs atomerőműveket. Ezt minden országnak önállóan kell eldöntenie. Az mindenesetre biztos, hogy az ilyen erőművek leállítása „megnehezíti az (energia)ellátás és a kedvező árak biztosítását”. A második kérdés az, hogy lesz-e hosszabb távon az atomerőműveknek egy olyan új generációja, amely jobb az előzőeknél a költségek, a biztonság és a radioaktív hulladék kezelése szempontjából, és hozzájárul a megbízható és olcsó villamosenergia-termeléshez.

Bill Gates – a Microsoft amerikai technológiai óriáscég társalapítója és volt elnök-vezérigazgatója – a kockázatitőke-befektető cége, a Breakthrough Energy vezetőjeként adott interjút a Handelsblattnak a klímaváltozás elleni küzdelem technológiai és társadalmi kérdéseiről. A cég és partnerei 47 társaságban érdekeltek. Kizárólag olyan induló vállalkozásokat finanszíroznak, amelyek technológiája legalább egy százalékkal képes lehet csökkenteni a globális szén-dioxid-kibocsátást.

Az atomerőművek németországi leállításával kapcsolatban hangsúlyozta: „nem szabad elfelejtenünk, hogy a villamosenergia-igény drámaian meg fog nőni”, mert nemcsak az autók meghajtásához, hanem a lakások fűtéséhez is áram szükséges, és sok gyárat is át kell állítani a villamosenergia-felhasználásra. Ezért az ellátásbiztonság központi jelentőségű.

Arra a kérdésre, hogy nem lehet-e a nukleáris energia mellőzésével, csak a megújuló energiaforrások kiaknázásával kielégíteni a növekvő igényt, elmondta, hogy „ha csodával határos módon áttörést érünk el a villamosenergia-tárolás költségeinek csökkentésében, akkor nem kell törődnünk a nukleáris technológiával”. Addig viszont az ellátás biztonságához szükség lesz az időjárástól független energiaformákra, vagyis azokra, amelyek akkor is termelnek áramot, amikor nem fúj a szél és nem süt a nap. „Ezért finanszírozok egy olyan vállalatot, amely egy negyedik generációs reaktort épít.”

Arra a felvetésre, hogy a fejlesztés még igen távol van a piaci bevezetéstől, kifejtette, hogy az első kísérleti erőmű építése már elkezdődött az Egyesült Államokban, és öt éven belül el is készül. Erre az időre „nyitottnak kell maradnunk”, vagyis „nem szabad kizárnunk semmilyen megoldást, amíg alaposan megvizsgáltuk a költségeket és a biztonságot”.

Az éghajlatváltozás elleni küzdelem sikeréért egyetlen lehetséges technológiát sem szabad eleve elutasítani, így még a magfúziót sem. „Szerencsés módon több kutatás zajlik ezzel kapcsolatban, és én támogatok néhány céget, amelyek ezen dolgoznak.”

Arra a felvetésre, hogy mindennek alapján bizonyára üdvözli a francia kormány közelmúltbeli bejelentését, miszerint milliárd eurós nagyságrendű összegekkel támogatja a nukleáris technológiát, az amerikai befektető aláhúzta, hogy „Franciaország nagyszerű munkát végez az atomenergia-ellátás területén”. Így gyakran előfordul, hogy éppen a francia atomerőművek által megtermelt áramot táplálják az európai hálózatokba, amikor a naperőművek nem termelnek és a szélerőművek termelése is csökken. „Örülök, hogy a franciák ambiciózus célokat tűztek ki az atomenergia olcsóbbá és biztonságosabbá tételére. Ezt az utat kell követnünk, hogy megoldást találjunk.” (MTI)

Fotó: IAE
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL