A belga kormány, korábbi határozatával ellentétben a Doel 4 és a Tihange 3 atomreaktor élettartamának tízéves meghosszabbítása mellett döntött.
A 2003-ben hozott eredeti kormánydöntés értelmében 2025-ig bezárták volna az összes nukleáris reaktort az országban. A jogszabály szerint 40 évi használat után minden reaktort végleg le kell állítani, újakat pedig tilos építeni.
A ormány most – figyelembe véve a geopolitikai feszültségeket és a fosszilis tüzelőanyagoktól való erős függést, ami az energiaárak jelenlegi, jelentős ingadozását okozza – úgy döntött, hogy a két reaktor 2 Gigawatt kapacitással tíz évig működik tovább.
Belgium emellett fenntartja a kutatásokat és a befektetéseket az új atomenergia-technológiákba, valamint számos intézkedés révén felgyorsítja a megújuló energiákra történő átállást, különösen a szél-, a hidrogén- és napenergia területén, 1,16 milliárd eurós beruházással. A korábbi döntésnek megfelelően Belgium legkevesebb 100 millió eurót fektet a jövő atomenergiájának kutatásába, különös tekintettel a kisebb moduláris reaktorokra (SMR).
Belgium energiaellátásának 90 százaléka külföldről származik. A felhasznált kőolaj 30 százalékát, az urán 25 százalékát és a földgáz legkevesebb 6 százalékát Oroszországból importálja.
Belgium két atomerőművében hét reaktor működik. A francia tulajdonú Engie áramszolgáltató az ország keleti felében, Tihange mellett (képünkön, forrás: Wikipedia), valamint Észak-Belgiumban, Doel közelében üzemeltet erőműveket. Korábbi tervek szerint a doeli 3-as blokkot 2022-ben, a tihange-i 2-es blokkot 2023-ban tervezték végleg leállítani, a többi reaktort pedig 2025-ben kapcsolták volna le. A nukleáris energia jelenleg Belgium energiaellátásának mintegy 40 százalékát biztosítja. (MTI)
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV alapos ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.
A Gourmet egy óriási szabadtéri sétálókóstoló, ahol elveszhetünk a legjobb fővárosi és vidéki éttermek kínálatában.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: