Az épülő blokkok menetrend-követési képességéről beszélt a Portfolio Energy Investment Forum 2024. konferencián Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A fenntartható módon, megfizethető áron megteremtett energiabiztonság elképzelhetetlen atomerőművek nélkül. Ezért is fontos ezeknek a projekteknek a felgyorsítása, amihez hozzájárulhat a döntési időszakok lerövidítése – hangsúlyozta a „Portfolio Energy Investment Forum” dekarbonizációval és az elektrifikációval foglalkozó panelbeszélgetésének résztvevőjeként Jákli Gergely. A paksi beruházásnál is azon dolgoznak, hogy minél hatékonyabb döntési-szervezési struktúrával segítsék a projekt mielőbbi megvalósítását.
Az elnök-vezérigazgató hozzátette: a Paks II. Atomerőmű nem kiegyenlítő erőmű lesz, de az új VVER-1200-as blokkok a jelenlegieknél nagyobb menetrendkövetési tartalékokkal rendelkeznek majd. „Ez azt jelenti, hogy teljesítményük széles tartományban szabályozható, a névleges teljesítmény 50-100%-a közötti teljesítmény tartomány naponta kétszer bejárható megfelelő korlátok és ciklusszámok betartása mellett. Azaz maximum napi 2, heti 5, évente 200 alkalommal” – részletezte Jákli Gergely. Kitért arra is, hogy a Paks II. Atomerőmű reaktorait úgy tervezik, hogy alapvetően a főgőzkollektor gőznyomásának változtatásával, szükség szerint pedig a szabályzórúdkötegek helyzetének és/vagy a bórsavkoncentráció változtatásával legyenek képesek a menetrendtartásra
paks2.hu
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a március 24-én kezdődő héten.
A SALT Budapest alapvető filozófiája a hagyományos magyar konyha újragondolása. Tóth Szilárd séf és csapata olyan régi recepteket és technikákat elevenít fel, amelyek évtizedekkel, sőt évszázadokkal ezelőtt jellemezték a magyar vidéki konyhát.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: