Lezárult az Energiamixer

Lezárult az Energiamixer
2023. 05. 22., 19:22

Számos értékes pályamű érkezett a Paks II. Zrt. prezentációkészítő versenyére.

Az ország minden tájáról több tucatnyian neveztek a Paks II. Zrt. felső tagozatos tanulók számára kiírt pályázatára. Az Energiamixer elnevezésű versenyen egy prezentációt kellett elkészíteni, amely előnyeikkel és hátrányaikkal együtt bemutatja azokat az erőműtípusokat és áramtermelési módokat, amelyek hozzásegítik hazánkat a klímavédelmi célok eléréséhez. Formai megkötés nem volt, a prezentáció készülhetett tetszőleges szoftverrel vagy applikációval.

– Izgalmas és színvonalas pályamunkák érkeztek a május 10-i határidőre. Úgy látjuk, a jövő nemzedéke tisztában van vele, hazánknak milyen földrajzi adottságai és lehetőségei vannak, és azzal is, hogy milyen fontos olyan energiamixet kialakítani, ami figyelembe veszi a klímavédelmi célokat is – mondta el a zsűri tagjaként Rákóczi Péter, a társaság kommunikációs igazgatója. Az értékelésben részt vett a Paks II. Zrt. humán erőforrás igazgatója is. Benedek Áron kifejtette, hogy nagy örömükre szolgált, hogy számos pályázó videón is rögzítette a prezentációra épülő előadását, igazán interaktívvá téve ezzel a téma feldolgozását. Hozzátette: a pedagógusok szemmel láthatóan valódi mentorként segítették diákjaikat a verseny során. 

A zsűri három fődíj és egy különdíj odaítéléséről döntött. A legjobb három alkotás beküldői:

  • Tóth Zsolt, Vígh István, Buzás Hunor (Hódmezővásárhely, Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola) 
  • Gruchman Bernadett, Humli Virág Zsófia, Veres Vica (Váchartyán)
  • Lakatos Ábel (Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Tagiskola, Kalocsa)

Különdíjban részesült Hábermáyer Alex és Zsivicza Bence, a kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium diákjai.

A négy díjazott alkotás készítői egy-egy családi belépőt nyertek a Csodák Palotájába.

paks2.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 17., 13:15
A 2025-ös év látványos élénkülése és az árak emelkedése után 2026 a stabilizáció és a megfontoltabb vevői magatartás jegyében kezdődött az ingatlanpiacon – írják friss elemzésükben a Duna House szakértői. Bár az adásvételek többsége továbbra is alkuval zárul, a licithelyzetek nem tűntek el, csupán átalakultak: a vevők ma már csak a kiemelkedő minőségű vagy egyedi adottságú ingatlanokért készek a kért ár felett fizetni.
2026. 02. 17., 17:05
A kibervédelmi törvény legújabb módosításai nemcsak a szabályozás hatályát terjesztik ki, hanem a szervezetek adminisztratív és megfelelési kötelezettségeit is új alapokra helyezik. A legfontosabb tudnivalókat dr. Menczelesz Adrián és dr. Krebsz Klaudia, Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértői foglalták össze.
2026. 02. 17., 09:10
A szerződéskötés általános szerződési feltételekkel nem csak formaság, hanem fontos feltételeket tartalmaz. Ezért nem mindegy, hogy miként történik az ÁSZF-fel való szerződéskötés. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2026. 02. 17., 17:05
A kibervédelmi törvény legújabb módosításai nemcsak a szabályozás hatályát terjesztik ki, hanem a szervezetek adminisztratív és megfelelési kötelezettségeit is új alapokra helyezik. A legfontosabb tudnivalókat dr. Menczelesz Adrián és dr. Krebsz Klaudia, Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértői foglalták össze.
2026-02-16 13:25:00
A munkáltatók idei évre vonatkozó bérfejlesztési tervei óvatosabbak a tavalyinál. Míg 2025-re a cégek átlagosan közel kétharmada tervezett előzetesen bérfejlesztést, addig az idei évre a vállalatoknak mindössze 55 százaléka számol(t) ezzel. A munkavállalók döntő többsége (82 százalék) ugyanakkor arra számít, hogy emelkedni fog a fizetése vagy nőni fog a béren kívüli juttatásainak mértéke 2026-ban – derül ki a Profession.hu friss, 449 cég bevonásával, illetve 1000 fős minta alapján készített felméréseiből.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

Három éve folyamatosan csökken az új vállalkozások száma Magyarországon. A jelenség túlmutat egy-egy gazdasági cikluson vagy válságon: tartósan átalakult a vállalkozói döntések logikája. A válasz nem egyetlen okban keresendő, hanem a bizonytalanság, a kivárás és a döntési kockázatok egymást erősítő hatásában – vélik az OPTEN szakértői.

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL