Jövőre indulnak a Paks 2 építését előkészítő beruházások

atombusiness.hu  |  2017. 05. 09., 08:00

Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter bízik abban, hogy Paks 2 2026-ban üzemelni fog, az előkészítő beruházások a jövő év elején indulhatnak.

Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter bízik abban, hogy Paks 2 2026-ban üzemelni fog, az előkészítő beruházások a jövő év elején indulhatnak.

A miniszter (képünkön) sajtótájékoztatóján elmondta: az Európai Bizottságnak az állami támogatási ügyében folytatott, 16 hónapig tartó vizsgálata megakasztotta a fővállalkozói szerződés végrehajtását, ennek a véghatáridőre gyakorolt esetleges hatását jelenleg elemzik, és előterjesztést készítenek róla a kormánynak.

Hangsúlyozta, kiemelten foglalkoznak azzal, hogy az államközi szerződésben szereplő 40 százalékos hazai beszállítói arány elérhető legyen, de felhívta a figyelmet ennek nehézségeire is. Süli János elmondta azt is: Aszódi Attila korábbi kormánybiztos államtitkárként fog dolgozni mellette.

Kérdésre válaszolva Aszódi Attila kijelentette: az orosz hitelkeretet megnyitották, ebből hamarosan megtörténhetnek az első kifizetések az orosz fővállalkozónak, de az államközi finanszírozási szerződés szerint Magyarországnak bármikor joga van az előtörlesztésre további díjak és kamatok nélkül.

Süli János ismertetése szerint a munkamegosztás alapján Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternél marad a Paks 2 beruházást érintő brüsszeli kapcsolattartás. A tárca nélküli miniszter feladatkörébe tartozik egyebek mellett a két új blokk tervezéséről, beszerzéséről, kivitelezéséről, illetve a nukleáris fűtőanyag ellátás biztosításáról szóló megállapodások szakmai irányítása, koordinációja, és ő felel a megvalósítással kapcsolatos feladatok tárcaközi összehangolásáért.

A tárca nélküli miniszter kiemelte, hozzá tartozik a két új blokkhoz kapcsolódó térségfejlesztés összehangolása is. Elmondta, hogy a munkálatok csúcsidején 10-11 ezer ember dolgozik majd a területen, nekik a többi között lakást, étkezést, egészségügyi ellátást kell biztosítani. Hangsúlyozta, hogy hosszú távon fenntartható térségfejlesztést, tőkeerős helyi gazdaságot szeretnének megvalósítani.

Kérdésre válaszolva megismételte, hogy a paksi beruházás megvalósítására kötött szerződés előnyös. Az akkori parlamenti pártok 2009-ben konszenzussal döntöttek a beruházás mellett. Kijelentette: az atomerőműnek nincs alternatívája Magyarországon, ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy az atomenergia és a megújuló energia kiegészítik egymást a hazai energiamixben. Szintén egy kérdésre kijelentette, szerinte, ha a jelenlegi ellenzék nyerné a következő választást, ők sem állítanák le a beruházást. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 15., 14:20
A találmány lényege, hogy a meghajtó két lépcsőben legyen képes elpusztítani a rajta tárolt érzékeny adatokat. A hadiipar, a mesterséges intelligencia kutatás és a kriptopiac egyaránt örülhet a kiberbiztonság új szintjének.
2025. 07. 17., 16:05
A nyár nemcsak a pihenés, hanem a munkavégzés rugalmasabb formáinak időszaka is. Egyre többen dolgoznak görög szigeteken, a horvát tengerpartokon vagy éppen a Balaton mellett – hívhatjuk őket akár digitális nomádnak is, magyar céges státusszal. De tényleg működik ez szabályosan, vagy inkább adó- és tb-kockázatot húzunk magunkra? A kérdésre a Niveus szakértője válaszol.
2025-07-18 18:15:00
Magyarországi leányvállalatának 2021-es megalapítása után újabb K+F projekttel bővíti budapesti központját a Tulip Interfaces. Az amerikai gyártástechnológiai vállalkozás csapata a befektetés után 26 mérnökkel bővül, akiknek feladata a „no-code platform” fejlesztésének támogatása lesz. Az 5,8 millió euró értékű K+F beruházással a cég tovább erősíti befolyását az európai tech piacon.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

Magyarországi leányvállalatának 2021-es megalapítása után újabb K+F projekttel bővíti budapesti központját a Tulip Interfaces. Az amerikai gyártástechnológiai vállalkozás csapata a befektetés után 26 mérnökkel bővül, akiknek feladata a „no-code platform” fejlesztésének támogatása lesz. Az 5,8 millió euró értékű K+F beruházással a cég tovább erősíti befolyását az európai tech piacon.

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL