„A Roszatom kész a Paks II. projekt megvalósítására”

„A Roszatom kész a Paks II. projekt megvalósítására”
2023. 03. 26., 23:05

Miután a nemzetközi és a magyar sajtóban is megjelentek olyan hírek, amelyek szerint a magyar kormány már tárgyal a Roszatom esetleges „kiváltásáról”, az orosz cég újra megerősítette: továbbra is készen áll a Paks II projekt megvalósítására.

A Financial Times a héten terjedelmes cikkben foglalkozott a Paks II projekttel, amely szerint a Magyarország és Franciaország között folyó tárgyalások akár arra az eredményre is vezethetnek, hogy a Paks II. projektben francia cég léphet az orosz Roszatom helyébe.

A francia Framatome szerepének „növeléséről” nemrégiben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt, és a téma minden bizonnyal szóba került Emmanuel Macron és Orbán Viktor párizsi megbeszélésein is.

A francia állam tulajdonában lévő Framatome a jelenlegi helyzet szerint a Roszatom alvállalkozója Magyarországon, és a német Siemensszel együtt az erőmű vezérlőrendszerének szállítására kapott megbízást.

A paksi projekt elvesztése súlyos csapás lenne a Roszatom számára, amely az utóbbi időben cseh és bolgár projektekért is sikertelenül lobbizott, és a finn kormány is szerződést bontott vele. Magyarország az utolsó uniós tagállam, ahol az orosz cég „jelen van”.

Ezért is érthető, hogy miután a a „francia kapcsolat” erősödéséről és a Roszatom esetleges lecseréléséről szóló hírekről a Portfolió is beszámolt, a Roszatom magyarországi kommunikációs vezetője a következőkről tájékoztatta tájékoztatta a lapot: „A Roszatom megerősíti, hogy kész a Paks II. Atomerőmű projekt megvalósítására és meggyőződése, hogy az új atomerőművi blokkokat a magyar megrendelővel együtt építi fel a mai legkorszerűbb, és legbiztonságosabb VVER-1200-as technológiával.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-01 19:41:00
Megalakult a GINOP Plusz Monitoring Bizottság, ami a soron következő fontos lépés a 2021–2027 közötti uniós költségvetési időszak gazdaságfejlesztési operatív programjának végrehajtásában – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
2023-06-01 18:41:00
Az Atkins és a COVVI, egy leedsi székhelyű kézprotézis-fejlesztő olyan robotikai megoldást fejleszt, ami közel ugyanolyan kézügyességgel bír, mint az ember. A cél az, hogy erősen sugárzó környezetekben vegyék hasznát, távvezérlésű manipuláló eszközként.
2023-06-01 17:41:50
A családi cégek több mint fele súlyosabban éli meg a jelenlegi gazdasági helyzetet, mint a koronavírusjárványt. A teljes nagyvállalati szektorban még borúsabb a hangulat, itt a cégek majdnem kétharmada vélekedik így – derült ki a K&H családi vállalatok kutatásából.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

Megalakult a GINOP Plusz Monitoring Bizottság, ami a soron következő fontos lépés a 2021–2027 közötti uniós költségvetési időszak gazdaságfejlesztési operatív programjának végrehajtásában – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL