A Paks II. beruházás egyik legnagyobb értékű közbeszerzését írta ki a Roszatom

atombusiness.hu  |  2019. 07. 16., 11:07

A Paks II. beruházás egyik legnagyobb értékű közbeszerzését írta ki a napokban a beruházó Roszatom.

A Paks II. beruházás egyik legnagyobb értékű közbeszerzését írta ki a napokban a beruházó Roszatom – közölte Süli János a Magyar Nemzettel. A paksi atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter az interjúban leszögezte: atomenergia nélkül nincs olcsó áram, nincs rezsicsökkentés, nincs klímavédelem.

Süli János kiemelte: mérföldkőhöz értek a projektben, amikor néhány hete a telephelyen megkezdődtek az első felvonulási épületek munkálatai, méghozzá magyar kivitelezésben. Az építéssel a legjobb ajánlatot adó céget, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt.-t bízta meg az orosz fővállalkozó.

Közben zajlik a létesítési engedélyhez szükséges, mintegy 300 ezer oldalas műszaki tervdokumentáció összeállítása is. Az új blokkok tervei maximálisan megfelelnek a legszigorúbb biztonsági előírásoknak – mondta. Az orosz fővállalkozó által átadott anyagokat a Paks II. projekt szakemberei ellenőrzik, ezt követően kerülnek a tervek a hatósághoz, az Országos Atomenergia-hivatalhoz (OAH), illetve az általa felkért nemzetközi szakértőkhöz. Azon dolgoznak, hogy a két új blokk üzemeltetéséről többéves tapasztalattal rendelkezzenek, mire 2032-ben az első, akkorra ötvenéves üzemidejét elérő paksi blokk leáll – fejtette ki az MTI által szemlézett interjúban.

A miniszter beszélt arról is, hogy a turbinagenerátor egység beszállítását – aminek közel egymilliárd euró az értéke, vagyis a teljes beruházás közel egytizede – tavaly nyerte el az amerikai GE a francia Alstom technológiai bázisán. Hasonlóan fontos az irányítástechnikai rendszerek beszerzésére kiírt pályázat, amelyet nemrégiben tett közzé a Roszatom. Ebben az esetben is nyugati beszállítóval számolnak, a főberendezéseket és a primerkört pedig a Roszatom maga gyártja le.

Hangsúlyozta, azért van szükség orosz hitelre a beruházás finanszírozásához, hogy a kivitelezés teljes időszakában biztosított legyen a finanszírozás. „Ha úgy tetszik, az orosz hitelkeret egy biztonsági védőháló. Ráadásul bármelyik lehívott tétel névértéken és további díjak nélkül előtörleszthető, és ha rendelkezésre áll olcsóbb piaci hitel, azzal is élhetünk” – mondta. Hozzátette: eddig az orosz hitelkeretből százmillió eurót, vagyis mintegy 30 milliárd forintot hívtak le tizenkét számlával, ebből tízszámlányit már visszafizettek. A fennmaradó két, kisebb összegű számlát is előtörlesztenék, erről majd a Pénzügyminisztérium dönt.

Süli János kitért rá, hogy a megrendelő Paks II. Zrt. és a nukleáris hatóság a teljes gyártási folyamatot ellenőrzi, és ez biztosítja a megfelelő minőséget. A projektnek a befejezésekor meg kell felelnie a jogszabályokban, szabványokban és a nemzetközi előírásokban, kódexekben, iránymutatásokban meghatározott valamennyi nukleáris biztosítéki és biztonsági követelménynek.

Szerinte a magyar kormány felelősen járt el, amikor úgy döntött, hogy a megújulók mellett hosszú távon épít az atomenergiára, és ezt a felerősödő klímapolitikai viták is bizonyítják. Hangsúlyozta: a fogyasztó és az ipar számára nem volna lehetséges alacsony, illetve versenyképes energiaárakat biztosítani, ha Magyarország is például a német energiaellátási modellt – a kettős energiarendszer kiépítését – választaná. Hozzátette: évente 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását teszi elkerülhetővé a beruházás.

Emlékeztetett arra, hogy egységnyi magyar áram előállítása 40 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a klímavédelem élharcosának tekintett Németországban, ami az EU legnagyobb szénfelhasználója: a teljes uniós felhasználás harmadát, évente 222 millió tonna szenet éget el – többet, mint amennyit az uniós rangsorban a következő három tagállam együttesen.

A miniszter emlékeztetett, az Európai Bizottság mélyreható vizsgálatának eredménye alátámasztotta, hogy a két új blokk által termelendő bevételek fedeznek minden költséget: a tőke, az üzemanyag, az üzemeltetés, a karbantartás, a hulladékkezelés és a távoli jövőben várható leszerelés kiadásait. Ezeken túl az erőmű évente 7,35 százalék profitot is termel majd a tulajdonosnak, a magyar államnak, szintén a brüsszeli testület számításai szerint. A szerződés azt is biztosítja, hogy az új blokkok 100 százalékos állami tulajdonban maradnak.

Süli János jelezte, hogy sem a mostani, sem a jövőbeli blokkok nem veszélyeztetik a Duna ökoszisztémáját. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026. 04. 17., 13:05
A fővárosban továbbra is élénk a kereslet a fedett gépkocsibeállók iránt, ami jelentős áremelkedést eredményezett: a XII. kerületben az átlagár már meghaladta a 10 millió forintot. Vidéken ugyanakkor nem látszik érdemi drágulás, bár a rekorder Kecskemét áraival így is megközelíti a budapesti szintet – derült ki az Otthon Centrum országos elemzéséből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

Három év után először lassult a cégállomány csökkenése az első negyedévben, de a háttérben nem élénkülés, hanem szerkezeti átrendeződés zajlik. Az alapítások új mélypontra estek, miközben a kényszertörlések száma megugrott, ami arra utal, hogy egyre több vállalkozás nem klasszikus eljárásban, hanem csendben kerül ki a rendszerből.

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL