Minimálisan emelkedtek márciusban a lakbérek

2021. 05. 04., 18:15

Az előző hónaphoz hasonlóan márciusban is minimális mértékben emelkedtek a lakbérek: országosan 0,5, a fővárosban 0,8 százalékkal egy hónap alatt – derül ki a KSH és az ingatlan.com közös felméréséből. A tavalyi év csökkenő tendenciája idén januárban megtorpant, majd februártól az árak csekély ütemben növekedni kezdtek. A fővárosi lakbérek márciusi változásához alapvetően a pesti belső és átmeneti kerületekben kiadó lakások drágulása járult hozzá.

A kiadó lakások kétharmadát a fővárosban hirdették meg

A felhasznált adatok területi megoszlására továbbra is a nagyvárosokban történő koncentráció, azon belül a főváros erőteljes túlsúlya a jellemző. Az arányokban február óta nem történt jelentős elmozdulás: a 2021 január–márciusában figyelembe vett hirdetések 67 százaléka fővárosi, 23 százaléka megyei jogú városban lévő lakásra vonatkozott.

Az év első három hónapjában a kiadásra meghirdetett lakások alapterülete Budapesten átlagosan 53, a megyei jogú városokban 57 m2 volt. A kisebb településeken általában nagyobbak a kiadó lakások, átlagos alapterületük ugyanebben az időszakban 64 m2 volt. A legnagyobb alapterületű albérleteket továbbra is Pest megyében hirdették, ezek átlagosan 71 m2-esek voltak.

A főváros dominanciája miatt a megfigyelt hirdetések túlnyomó többsége (95 százaléka) többlakásos épületben lévő lakásokra vonatkozott, a fennmaradó 5,3 százalék esetében családi házakat hirdettek meg. Budapesten a kiadó lakások mindössze 2,7 százaléka volt családi ház.

2021 január–márciusában Budapesten a hirdetések 36, országosan 38 százaléka származott magánszemélyektől. Az év eddig eltelt időszakában a hirdetések magánhirdetők és ingatlanközvetítők közötti megoszlása a 2020. évi átlaghoz képest érzékelhetően az utóbbiak irányába tolódott el.

Országosan stagnáltak, a fővárosban enyhén emelkedtek a lakbérek

A lakbérek 2020 augusztusától az év végéig tartó folyamatos mérséklődése 2021 januárjában megtorpant, majd februárban csekély mértékű emelkedésbe fordult át. A tendencia márciusban is folytatódott, de a növekedés üteme az előző havinál is visszafogottabb volt. Országosan 0,5, a fővárosban 0,8 százalékkal emelkedtek az albérletárak a februárihoz képest, így a tavaly áprilisi mélyponthoz viszonyított csökkenés országos átlagban 1,6, Budapesten 2,2 százalékot tett ki. 2021 márciusában az országos index a 2015. évi bázisidőszaki 129, a fővárosi annak 122 százalékát érte el, ami 5,5, illetve 7,3 százalékkal alacsonyabb volt az előző év azonos időszaki, magas bázisnál.

A főváros budai oldalán alapvetően stagnáltak az árak: a hegyvidéki kerületekben az előző hónaphoz képest 0,2, a budai egyéb kerületekben 0,1 százalékkal mérséklődtek. A főváros pesti oldalán a belső és átmeneti kerületekben 0,4, illetve 1,0 százalékkal emelkedtek, ugyanakkor a külső kerületekben (az előző havi nagyobb növekedést követően) 0,3 százalékkal csökkentek a lakbérek.

A 2020. áprilisi szinttől a pesti külső, az előző év azonos időszakitól pedig a pesti átmeneti kerületekben maradtak el leginkább az árak, 6,5, illetve 9,9 százalékkal.

A kerületek besorolása:

  • Budai hegyvidéki kerület: I., II., XII.
  • Budai egyéb kerület: III., XI., XXII.
  • Pesti belső kerület: V., VI., VII., VIII., IX.
  • Pesti átmeneti kerület: X., XIII., XIV., XIX., XX.
  • Pesti külső kerület: IV., XV., XVI., XVII., XVIII., XXI., XXIII.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS