Májusban 4 millió 686 ezer volt a foglalkoztatottak száma

2022. 06. 23., 10:57

2022. májusában a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 4 millió 686 ezer volt. A március-májusra a foglalkoztatottak átlagos létszáma egy év alatt 99 ezerrel 4 millió 693 ezerre nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2022. március–májusban az egy évvel korábbihoz képest:

A foglalkoztatottak létszáma 99 ezer fővel több, 4 millió 693 ezer fő volt. Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 87 ezerrel, a külföldön dolgozóké pedig 18 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké minimálisan, 5 ezerrel csökkent.

A 15–64 évesek közül 4 millió 585 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,2 százalék volt. A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma 23 ezer fős növekedéssel 2 millió 428 ezer főt ért el, foglalkoztatási rátájuk 1,2 százalékponttal, 78,7 százalékra nőtt. A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 65 ezerrel, 2 millió 157 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 2,6 százalékponttal, 69,8 százalékra emelkedett.

A fiatalok (15–24 éves) korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 265 ezer fő volt, foglalkoztatási rátájuk 0,7 százalékponttal, 26,9 százalékra csökkent. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta 2,1 százalékponttal, 88,3 százalékra, míg az idősebb (55–64 éves) korosztályban 3,6 százalékponttal, 64,9 százalékra emelkedett. (KSH)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS