KSH: 6,0 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom 2018-ban

2019. 02. 05., 10:45

Tavaly decemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 3,7, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezzel együtt a tavalyi évben 6,0 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a nyers és a kiigazított adat szerint egyaránt – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

2017-ben 5,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, a naptárhatástól megtisztítva 5,7 százalékot mért a KSH.

A naptárhatástól megtisztított adatok szerint a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletek eladásai 9,1 százalékkal emelkedtek az elmúlt évben, ezen belül decemberben 8,0 százalékkal épp úgy mint októberben és alig különböző mértékben a novemberi 8,2 százaléktól. A tavalyi negyedik negyedév havi adatait meghatározta a magas bázis: 2017 három utolsó hónapjában kétszámjegyű növekedés volt a nem élelmiszer jellegű cikkeket árusító boltok forgalmában.

A kiigazítatlan adatok szerint a múlt év egészében 9,0 százalékos volt a nem élelmiszer termékek értékesítésének növekedési üteme a decemberi 7,2 százalékos eredményt beleszámítva.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek változatlan áron számolt forgalma naptári kiigazítással decemberben nem változott az egy évvel korábbihoz képest, a múlt év egészét tekintve 3,4 százalékkal nőtt a 2017-es 3,2 százalék után. A nyers adat nyolc hónapja a legalacsonyabb, 0,3 százalékos decemberi emelkedést jelez az egész éves 3,3 százalékon belül.

Az üzemanyag-kiskereskedelemben 4,9 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene decemberben, az egész tavalyi évben 6,4 százalékos volt a növekedés. A nyers adatok alig különböző 4,7, illetve 6,2 százalékos növekedést mutatnak.

A tavaly decemberi és egész éves kiskereskedelmi forgalom részletes adatait február 21-én közli második becslése alapján a KSH. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS