Év végére 400 ezer fölé kerülhet az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma

2021. 11. 25., 10:19

Az idei második negyedév végére az MNB adatai szerint 391 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 9 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint a szerződésállomány év végére meghaladja majd a 400 ezres szintet annak ellenére is, hogy az idei befizetések után járó, akár 130 ezer forintos adójóváírást ezúttal nem fogják tudni kihasználni azok a gyermeket nevelő családok, amelyek teljes mértékű egyszeri szja-visszatérítésben részesülnek.

A 130 ezer forintos maximális visszatérítés lehetőségét a szerződők többsége eddig is csak részlegesen használta ki. Tavaly év végén csaknem 380 ezer nyugdíjbiztosítási szerződésre közel 74 milliárd forint díjbefizetés jutott. Ez szerződésenként mintegy 195 ezer forintot jelent. ami átlagosan 39 ezer forintos adóvisszatérítéshez juttatta a biztosítottakat.

„Fontos tudni, hogy a szerződésben vállalt, folyamatosan fizetendő díjat eseti befizetésekkel ki lehet egészíteni. Annak a szerződőnek, aki nem teljes mértékben kapja vissza az idei évre befizetett személyi jövedelemadóját, célszerű az év végéig ezzel a lépéssel tovább növelni adóvisszatérítésének összegét” – mutat rá Molnár Marcell, a FBAMSZ Személybiztosítási szekciójának vezetője.

A Magyarországon 2014 óta elérhető nyugdíjbiztosítások népszerűsége töretlenül emelkedik, párhuzamosan azzal, hogy a lakosság egyre szélesebb rétege számára tudatosul, mire lehet majd elegendő a nyugdíja. Jelenleg egy átlagos, alkalmazotti bérből és fizetésből élő kezdő nyugdíja 55-60 százalékát teszi ki az utolsó fizetésnek.

Az átlag feletti fizetéssel rendelkezők ennél kevesebbre számíthatnak, mivel 2013-ig létezett a nyugdíjplafon, amely alapján a bruttó átlagbér háromszorosa feletti részt a nyugdíjszámításnál nem vették figyelembe. Vállalkozóknál általános gyakorlat, hogy minimálbérre jelentették be magukat, náluk a fenti helyettesítési ráta 20-30 százalék körül lehet, míg a KATÁ-s vállalkozók esetében a nyugdíj akár a korábbi valós jövedelem 10-20 százalékára is zuhanhat.
Magyarországon jelenleg háromféle nyugdíj-előtakarékossági forma ismert: az önkéntes nyugdíjpénztár (ÖNYP), a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) és a nyugdíjbiztosítás. Ezek mindegyikében az állam 20 százalékos adóvisszatérítéssel jutalmazza az öngondoskodást.

Közülük azonban a nyugdíjbiztosítás az egyetlen módozat, amelynél például KATA-s egyéni vállalkozók is igényelhetik az adóvisszatérítést, mivel a szerződő és a biztosított személye eltérő lehet.

Jelenleg Magyarországon mintegy 70 különféle nyugdíjbiztosítási konstrukció érhető el. A megkötött szerződések 74 százaléka kapcsolódik különféle befektetési portfoliókhoz. Az egyes konstrukciók feltételei között számos jelentős eltérés is van, többek között
- a termékek teljes költség mutatójában (TKM)
- a szerződésekhez kapcsolódó haláleseti térítések mértékében
- hozamon felüli bónuszfizetések mértékében.

Így kapható meg az idei adójóváírás

Aki az idei évben is pályázik adójóváírásra nyugdíjpénztári befizetései után, annak két dologra is figyelnie kell. Egyrészt nem csupán a nyugdíjbiztosítási szerződést kell idén megkötni, hanem az idei évre vonatkozó díjnak az év végéig be is kell érkeznie a biztosítónál vezetett számlára. Másrészt a jóváírás az időben történő befizetés esetén sem jár automatikusan: a májusig kitöltendő szja-bevallásban külön be kell jelölni az idei befizetés utáni adójóváírási igényt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS