Drágulhat a taxizás Budapesten

2022. 04. 08., 20:33

Budapesten a taxis személyszállítás alapdíja 1000 forintra, a kilométerdíj 400 forintra, a percdíj pedig 100 forintra emelkedik május 9-től, amennyiben az erről szóló javaslatot jövő szerdán elfogadja a Fővárosi Közgyűlés – jelentette be az általános főpolgármester-helyettes.

Kiss Ambrus közölte, ez az intézkedés nagyságrendileg 35 százalékos áremelkedést jelent majd a fogyasztóknak.

Az áremelés mértékét a főpolgármester-helyettes azzal indokolta, hogy a taxik hatósági árai 2018. július 1-jén változtak utoljára. Erre az ágazatra is vonatkoznak a közgazdasági szabályok: ha drágább az üzemanyag és az azon kívüli maginflációs adatok is emelkednek, akkor erre reagálni kell. Ráadásul míg 2020 márciusában – a pandémia kitörése előtt – a taxisok száma 6754 volt a fővárosban, a legutolsó adat szerint már csak 5070 maradt belőlük.

A taxis szervezetek 2021 novemberében kezdeményezték az ártárgyalások megkezdését. Akkor a fővárosi önkormányzat még úgy látta, nincs hatáskörük az ügyben az ármoratórium miatt. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azonban idén februárban jelezte, a moratórium erre nem vonatkozik, így van lehetőségük az áremelésre. A tárgyalások ezt követően folytatódtak, a most bejelentett tarifa emelés pedig az egyeztetéseken elért kompromisszumos megoldást tükrözi – számolt be Kiss Ambrus, hozzátéve: a tárgyalások hatására változtatásokat kezdeményeznek a taxirendeleten.

Példaként említette a taxik ellenőrzési rendszerének erősítését. Úgy vélte a nem minősített személyszállítást végzők száma megnőtt, ezért 190-ről 240-re emelik az átlagos havi ellenőrzések számát, amelyeket továbbra is a BKK végez.

Azt is kezdeményezik a kormánynál, hogy a taxik engedélyezett életkorát emeljék 15 évre. Kiss Ambrus szerint ezt a lépést a teljesen felborult gazdasági környezet mellett az teszi szükségessé, hogy úgy látják, több vállalkozónak gondot fog okozni a gépjármű csere.

A főpolgármester-helyettes közölte, mivel a jelen helyzetben nem tudni, mi lesz az üzemanyag ársapkával vagy milyen változások lesznek az alkatrészpiacon, ezért egy automatizmust akarnak kidolgozni a tarifa emelés ügyében. A kiszámíthatóság az utasok és a vállalkozások számára is fontos - hangsúlyozta Kiss Ambrus.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnök elmondta: mivel nem tudják előre, hogy az üzemanyag rögzített hatósági árát mikor vezetik ki, ezért az egyeztetések folyamatosak lesznek.

Horacsek Róbert, a korábbi taxis demonstráción résztvevő taxisok képviselője, szóvivője közölte, a tárgyalások résztvevői megállapodtak abban, hogy újra leülnek tárgyalni a tarifáról, amennyiben az üzemanyagárak a jelenlegi szinthez képest 20 százalékkal emelkednek. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS