Autóvásárlási rohamra számíthatunk idén

2021. 01. 16., 14:00

Sokan hosszú távon is felhagynának a tömegközlekedéssel a koronavírus-járvány miatt – derül ki az EY 3300 fogyasztó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. A hirtelen megváltozó keresletre a járműiparnak is fel kell készülnie.

A tömegközlekedők közel harmada fél éven belül beszerezne egy autót, aminek elsődleges oka a koronavírus-fertőzéstől való félelem. Közülük is a legelszántabbak a jelenleg 24 és 39 év közöttiek, akik az első gépkocsi-vásárlók mintegy felét teszik ki. Eközben a tulajdonosok ötöde gondolkodik azon, hogy még egyet vesz a már meglévő autója mellé.

„Az elmúlt években egyre népszerűbbé váltak az alternatív mobilitási eszközök, mint amilyen az elektromos rollerek vagy például az autó-megosztás. Ez a trend most megfordul. A pandémia hatására egy új piac alakul ki a fizetőképes korosztály körében, amire a gyártóknak és a kereskedőknek is minél hamarabb reagálniuk kell. Az ehhez szükséges ellátási folyamatok és technikai háttér kialakításához pedig nagy szükség lehet külső szakértő bevonására is” – hangsúlyozta Demeter Ákos, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének partnere.

A válaszadók 78 százaléka a járvány végét követően is gyakrabban vezetne. Az EY kutatása szerint hatalmas mértékben, közel 70 százalékkal csökkenhet azok száma, akik tömegközlekedéssel mennek majd munkába és hasonló arányban lehetnek kevesebben azok is, akik szórakozni, kikapcsolódni indulnának közösségi eszközökkel.

A gépkocsival nem rendelkező, de autóvásárlást tervező emberek több mint kétharmada benzines vagy dízel járművet választana, mindössze negyedük (23 százalék) venne hibridet és csak 6 százalék döntene a tisztán elektromos meghajtás mellett.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS