A meghosszabbított Falusi CSOK tovább erősítheti a vidéki ingatlanpiacot

2022. 06. 09., 13:16

A Magyar Falu program részeként év végéig meghosszabbítják a Falusi CSOK igénylésének lehetőségét. A 2678 településen elérhető támogatást 2019-es indulása óta 31 ezer család igényelte, eddig 170 milliárd forint értékben. A Duna House várakozása szerint a hosszabbítással újabb 30 milliárd forint érkezhet a vidéki ingatlanpiacra, amelynek köszönhetően a tavalyi év után 2022-ben is a vidék lehet az ingatlanpiaci forgalom húzóereje. A támogatás szociológiai hatásai már érzékelhetők, a növekvő árak mellett azonban egyre kisebb részben tud hozzájárulni a támogatás a lakásvásárláshoz.

Az év eleji kormányzati statisztikák alapján a Falusi CSOK kérelmek több mint felét (54 százalék) lakásvásárlással egybekötött bővítésre vagy korszerűsítésre, átlagosan 7,7 millió forint összegben, míg másik részét már meglévő ingatlan korszerűsítésére vagy bővítésére nyújtották be az ügyfelek, átlagosan 2,8 millió forint összegben. A tavalyi bővítésnek köszönhetően már a községek több mint 90 százaléka esetében elérhető a kistelepülési támogatás. A CSOK és a Falusi CSOK igénylések tavalyi darabszáma alapján összesen az ingatlanpiaci forgalom körülbelül 20 százaléknál jelentettek segítséget.

„A kistelepüléseken a pandémia okozta változások óta jelentősebb ingatlanforgalmat tapasztalnak értékesítőink. A bővüléshez hozzájárult az ezeken a településeken elérhető Falusi CSOK lehetősége, amelynek meghosszabbítása továbbra is segítheti a vidéki ingatlanpiac menetelését” – mondta Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.

„A tervezett költségvetési számok alapján várhatóan minden családtámogatási lehetőség hosszabbításával számolhatnak majd a lakásvásárlók, azonban a támogatások összegét, konstrukcióját érdemes lenne az ingatlanpiaci változásokhoz igazítani. A Falusi CSOK-nál például indulása óta változatlan összegű a támogatás, amely a lakásárak szignifikáns emelkedése miatt, egyre kevesebb segítséget jelent az ingatlanvásárlóknak.”

A Falusi CSOK egy gyermek nevelése esetén 600 ezer, kettőnél 2,6 millió, háromnál pedig 10 millió forintos segítséget jelenthet használt lakás vásárlásához és korszerűsítéséhez a családoknak. A Duna House Barométer idei első negyedéves adatai szerint vidéken átlagosan 26 millió forintért lehet egy téglalakáshoz jutni. A támogatás így 2, 3, 10 vagy 38%-át tehetné ki a vételárnak. Ezzel szemben 2019 harmadik negyedévében, a Falusi CSOK bevezetésekor egy vidéki, háromgyermekes család akár a kiszemelt ingatlan felét is ki tudta egyenlíteni a támogatás összegéből.

E családi otthonteremtési kedvezmény bevezetésével – a Magyar Falu Program egyik fontos pillérjeként – a kormány elsődleges célja az volt, hogy megállítsa a falvak, kistelepülések népességcsökkenését. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez sikerült is, a társadalmi fogyás tendenciája számottevően lelassult ebben az időszakban.

A legtöbb igénylés az észak-keleti régióból érkezik, arányosan a Falusi CSOK-ban érintett községek számával, ugyanakkor – a főváros agglomerációján kívül – Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Fejér megyében ugrott meg legnagyobb mértékben a lakosságszám a Falusi CSOK motivációjára.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS