EN | RU
Infó vonal: +36-1/488-2137

Város épülhet a városban: megadta a kalocsai önkormányzat a hozzájárulást a Foktői úti laktanya betelepítéséhez

dátum: 2019 május 23. 17:31

A paksi székhelyű PIP Kft. kérte a kalocsai önkormányzat hozzájárulását ahhoz, hogy a Foktői úti laktanyában a paksi erőmű bővítéséhez érkező, csúcsidőben mintegy 6500 munkás nagy része számára szálláshelyeket létesítsen a meglévő épületállomány felújításával és megfelelő kialakításával. A szándékokról a Kft. ügyvezetője adott tájékoztatást a képviselőknek a testületi döntés előtt. A tájékoztatóról a KALOhírek számolt be.

Csuka László, a PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője (a képen, fotó: KALOhírek/Illés György Cinó) az érkező munkástömegről az orosz partner tájékoztatására hivatkozva a tegnapi képviselő-testületi ülésen elmondta, hogy csúcsidőben több száz alvállalkozó összesen mintegy 8000 dolgozója, köztük hozzávetőleg 1500 mérnök és 6500 munkás érkezik majd. A mérnököket lakásokban helyezik el, a dolgozói tömeg számára pedig munkásszállásokat létesítenek – ebben volna szerepe a Kalocsán létesítendő szálláshelyeknek.

Az orosz elképzelésekről az ügyvezető elmondta, hogy egy főre 6-8 négyzetmétert számolnak, amit azzal összevetve, hogy a Foktői úti laktanya felújításra szánt épületeiben négyszáznyolcvanhét 60 négyzetméteres és százkettő 90 négyzetméteres körlet található – ez összesen 38.400 négyzetméter –, akár ötezer dolgozó elszállásolását is tudná biztosítani a laktanya.

Csuka László azt is elmondta, hogy az orosz fél számára és személyesen számára is rokonszenves megoldás volna a kalocsai katonai objektum e célra történő használatba vétele.

Annál is inkább, mert orosz részről azt az igényt fogalmazták meg, hogy egy-egy munkástelep legalább ezerötszáz dolgozó elhelyezésére legyen alkalmas, és ilyen nagy tömeg befogadására alkalmas helyszínt már nem könnyű találni, ennek a laktanyának pedig eleve jók az adottságai e rendeltetésre.

Lehetőség a helyi vállalkozóknak – Nem csak szálláshelyek létesülnének

Az itt lakó dolgozók különböző szolgáltatásokkal – például fodrászüzlettel, mosodával, sportlétesítményekkel – való ellátására kiszolgáló épületeket is kialakítanának.

Egy kis belső városkát szeretnénk létrehozni, üzleti felülettel, hiszen ezeket az embereket ki kell szolgálni. Ha ezt közösen meg tudnánk valósítani, az nagyon jó lehetőségeket biztosítana véleményem szerint a helyi vállalkozók számmára, hiszen ezeket az embereket etetni kell, el kell látni mindenféle kiegészítő funkciókkal – mondta az ügyvezető, hozzátéve, hogy a tervek részletes ismertetésekor ezeket az igényeket is be fogják mutatni, hogy az érintett vállalkozók föl tudjanak készülni.

A telepen az orosz igények szerint több kis focipályát alakítanának ki, biliárd- és pingpongasztalokat, kondigépeket helyeznének el, hiszen az oroszoknál a mindennapos testedzésre nagyon nagy az igény.

Feltétel: a híd

„A projekt sikere szempontjából kiemelten fontos a Kalocsa-Paks Duna-híd megléte, határidőre történő átadása” – mutatott rá Csuka László. Emlékeztetett, hogy a hídépítés jelenleg az építési engedély birtokában a kiviteli tervezés és tendereztetés szakaszában van, ami jövő év elején zárulhat le, azt követően nyújtanák be a munkásblokkok engedélyezési terveit. A híd átadása az elmondottak szerint 2022 második felére várható, és ekkor kezdődne meg a munkások beáramlása is.

Ezért rendkívül fontos a munkásszállóprojekt szempontjából a híd időben történő átadása, így amennyiben a híd építése késlekedne, akkor igyekeznének nyomást gyakorolni a kivitelezőre – mondta az ügyvezető, azzal zárva előadását, hogy nagyon nagy pénzösszeget fektetnének be ide, és ezzel remek üzleti lehetőséget is tudnának biztosítani a város számára.

A hídépítés előkészületeiről egyébként Bálint Józsefnek a napirendi pont kapcsán tett bejelentése szerint néhány napon belül részletesebb, naprakész tájékoztatást kapunk.

Nemzetközi városközpont: csehek, szlovákok és franciák is jöhetnek

Szabó Balázs kérdésére válaszolva azt is elmondta az ügyvezető, hogy a számítások szerint 3000-3500 orosz munkás érkezhet legföljebb, mellettük várhatóak magyar dolgozók is, de a fő alvállalkozók részéről szlovák és cseh szakmunkások is érkezhetnek, a turbinát és a turbinacsarnok építését elnyert konzorcium részéről pedig francia munkavállalókra is lehet számítani, azonban hogy hányan jöhetnek, és közülük mennyi a mérnök és mennyi a munkás, az pontosan még nem tudható.

Szabó az utóhasznosítás lehetőségéről is kérdezett, amire Bálint József polgármester azzal reagált, hogy arról majd annak idején kell döntenie az akkori képviselő-testületnek, Csuka László pedig azt fűzte hozzá, hogy vannak előzetes elképzelések, de semmiképpen sem szeretnének szellemvárost hátrahagyni. „Nagyon jól megépített, nagyszerűen kialakított kis városka lesz, üzletekkel, sportlétesítményekkel, (…) meghagynánk a fákat, a ligetesebb részeket” – mondta Csuka László, hozzátéve, hogy az utólagos hasznosításról néhány év múlva lehetne dönteni a várossal közösen.

Szabó Balázs azt is megkérdezte, hogy a városrész a kalocsaiak számára is bejárható lenne-e vagy zárt létesítményként működne.

A terület: laktanya – válaszolta Csuka László, kifejtve, hogy a területre portai ellenőrzés után lehet majd belépni, már csak azért is, mivel oda alkoholt tilos lesz bevinni. Szabó erre azon reményét fejezte ki, hogy a területen belüli alkoholtilalomról szóló döntés még nem végleges, mondván: „az oroszok nemcsak az erőfitogtatásukról híresek, hanem arról is, hogy szeretik leengedni a gőzt, és én nagyon örülnék, ha ez a kerítésen belül történne, és nem háromezer-ötszáz orosz férfi a kerítésen kívül próbálná leengedni a gőzt. Szerintem ez a közbiztonságon itt, a kerítésen kívül egy kicsit segítene.”

Bolvári Ferdinánd szintén kérdezett a közbiztonság szempontjairól, emellett hídépítés késedelmére esedékes vészforgatókönyvről is, amire Csuka László azt válaszolta, hogy a területen belül működő biztonsági szolgálat felállításáról már tárgyalnak az orosz féllel, a vészforgatókönyv kérdésére pedig a munkástömeg érkezésének karakterisztikájáról beszélt.

Elmondta: az erőműépítés munkálatainak első szakaszában, amikor 6,5 millió köbméter földet emelnek ki, jellemzően nagy erőgépekkel és viszonylag kevés emberi munkaerővel építkeznek majd Pakson, így eleinte mindössze 5-700 dolgozó érkezik. Később folyamatosan, ütemezetten duzzad majd föl az állomány, várhatóan 2023-ban. Kezdetben az erőműépítés helyszínének közelében fölállítandó, 1500-2000-es férőhelyszámú konténervárosban szállásolnák el a munkásokat, és a híd átadásának csúszása esetén az első időszak lakhatási igényeire tartalék konténerváros építésével lehet válaszolni.

Az ügyvezető Angeli Gabriella kérdésére adott válaszból megtudtuk, hogy a tervezésre közbeszerzést írnak majd ki, amire igény esetén helyi tervező vállalkozások is beadhatják pályázatukat.

A beruházás tervét Filvig Géza is üdvözölte hozzászólásában, és a város fejlődésének lehetőségét hangsúlyozva támogatásáról biztosította az előterjesztést, a gazdasági bizottság egyhangú támogatásáról pedig Lakatos János bizottsági elnök tájékoztatta a testületet, amely ezt követően ellenszavazat és tartózkodás nélkül adta áldását a munkásváros kiépítésének szándékára.


Legfrissebb híreink

Elfogadták a paksi atomerőmű bővítésének műszaki tervét
dátum: 2019 október 07. 17:40

Szijjártó Péter, külügyi és külgazdasági miniszter, 2019. október 2-án találkozott a Roszatom vezérigazgatójával, Alexej Lihacsovval. A tárgyalás után Szijjártó azt nyilatkozta, hogy a paksi bővítés műszaki tervei végre elfogadásra kerültek.

a teljes hír


Süli János: az évszázad beruházásán dolgoznak
dátum: 2019 szeptember 15. 19:18

A Paks II. projekt lehetőség a térség számára, hogy megerősítse gazdaságát, növelje megtartó erejét. Nemcsak Paks, nemcsak Tolna megye, hanem az egész ország számára kiemelt jelentőségű az, ami most itt történik – mondta Tolna megye ünnepén, a Megyenapon Süli János

a teljes hír


Az oroszok után a nyugati cégek is kiestek, újraindul a verseny a paksi gigatenderért
dátum: 2019 szeptember 09. 19:34

Érvénytelen lett a Paks 2 biztonságos működését felügyelő, az úgynevezett irányítástechnikáról szóló tender – derül ki abból a dokumentumból, amely az elmúlt napokban jelent meg a beruházást lebonyolító orosz Roszatom honlapján.

a teljes hír


A Paks II. beruházás egyik legnagyobb értékű közbeszerzését írta ki a Roszatom
dátum: 2019 július 16. 07:48

A Paks II. beruházás egyik legnagyobb értékű közbeszerzését írta ki a napokban a beruházó Roszatom.

a teljes hír


Város épülhet a városban: megadta a kalocsai önkormányzat a hozzájárulást a Foktői úti laktanya betelepítéséhez
dátum: 2019 május 23. 17:31

A paksi székhelyű PIP Kft. kérte a kalocsai önkormányzat hozzájárulását ahhoz, hogy a Foktői úti laktanyában a paksi erőmű bővítéséhez érkező, csúcsidőben mintegy 6500 munkás nagy része számára szálláshelyeket létesítsen a meglévő épületállomány felújításával és megfelelő kialakításával. A szándékokról a Kft. ügyvezetője adott tájékoztatást a képviselőknek a testületi döntés előtt.

a teljes hír


Hírlevél feliratkozás

Nem szeretne lemaradni az atomerőmű építésben rejlő üzleti lehetőségekről?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen naprakész!
felhasználási feltételeket elfogadom.
Impresszum
Company Hype Kft.
 
Cég központ
2161 Csomád,
Cseresznyés u. 1/A.
Elérhetőségek
+36-1/488-2137
info@atombusiness.hu