EN | RU
Infó vonal:

Megkapta a villamos létesítési engedélyt a Paks II. projekt

Dátum: 2020.11.20

A MEKH engedélye kiemelt jelentőséggel bír az új blokkok mint villamosenergia-termelő egységek létesítésének megkezdése kapcsán, és olyan fajsúlyos engedélyek sorát gyarapítja, mint a környezetvédelmi engedély és a telephelyengedély – közölte Mittler István, a társaság kommunikációs igazgatója.

A Paks II. Zrt. a villamos energiáról szóló törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve 2020. október 9-én nyújtotta be az új blokkokra vonatkozó létesítésengedély a MEKH-hez.

A most kézhez kapott villamos létesítési engedély – az Országos Atomenergia Hivatal által kiadható, a nukleáris létesítményre vonatkozó létesítési engedéllyel együttesen – előfeltétele az új blokkok tényleges építési, gyártási, beszerzési és szerelési munkái megkezdésének.

Ahogy arról az energiahivatal honlapja korábban beszámolt, az utolsó megvalósult új, 50 MW feletti erőművi beruházás létesítési engedélyét 2007-ben, 13 évvel ezelőtt adta ki a MEKH.

További engedélyek

A napokban a felvonulási terület több engedélyt is megkapott az Országos Atomenergia Hivataltól.

Az acélszerelvények összeszerelési és raktározási területe

Acélszerelvények összeszerelési és raktározási területe az acél- és betonacél-szerelő üzem része lesz. Itt történik majd az acélszerkezetek előzetes összeszerelése, beépítése az acélszerkezetek korróziógátló kezelése után. Ezt követően a késztermékeket az építési helyre vagy az acélszerkezetek ideiglenes tárolóhelyére szállítják. A terület két 50 tonna teherbírású, 42 méter fesztávú és két, szintén 50 tonnás, 32 méter fesztávú bakdaruval lesz felszerelve

A betonkeverő üzem létesítménykomplexumának épületei

A hét építményből álló komplexum részét képezi többek között két betonkeverő üzem egyenként 3 db 500 tonnás cementsilóval, adalékanyag-tároló silókkal, 30 tonna/jármű terhelhetőségű rakodórámpákkal, továbbá a betongyártási technológiához szükséges egyéb berendezésekkel.


Legfrissebb híreink

Lengyelország is atomerőművet akar
Dátum: 2021.01.11

A lengyel energiastratégia a nukleáris ágazat kiépítésével is számol.

Teljes hír


Megkapta a villamos létesítési engedélyt a Paks II. projekt
Dátum: 2020.11.20

Megkapta az ún. villamos létesítési engedélyt a két új paksi blokk létesítéséért felelős Paks II. Zrt. a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól (MEKH).

Teljes hír


Kezdődik az Erőmű-beruházási Központ építése
Dátum: 2020.09.16

Jó ütemben halad az új atomerőművi blokkok építési-szerelési bázisán készülő épületek kivitelezése. Három létesítmény – két irodaépület és egy konyha-étterem – építése a befejezéshez közeledik, az Erőmű-beruházási Központ kivitelezése pedig rövidesen elkezdődik.

Teljes hír


Információs iroda a hazai cégek szolgálatában
Dátum: 2020.08.19

Vállalkozói Információs Pont néven nyitott irodát a PIP Nonprofit Kft. Pakson. A cél a hazai cégek bevonása a Paks II. beruházásba.

Teljes hír


Mérföldkőhöz érkezett a Paks II projekt
Dátum: 2020.06.30

A Paks II. Zrt. benyújtotta a két új blokkra vonatkozó létesítésiengedély-kérelmet a nukleáris hatóságnak – jelentette be Süli János tárca nélküli miniszter Pakson, ahol elsőként a térség polgármestereinek tartott fórumon számolt be a lépésről.

Teljes hír


Hírlevél feliratkozás

Nem szeretne lemaradni az atomerőmű építésben rejlő üzleti lehetőségekről?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen naprakész!
felhasználási feltételeket elfogadom.
Impresszum
HRyou Kft.
 
Cég központ
6300 Kalocsa,
Szt. István király út 70/A. fsz. 3.
Elérhetőségek
info@atombusiness.hu